2013. augusztus 15., csütörtök

Aldous Huxley: Szép új világ

Képzeljünk el egy világot, amiben mindenki boldog, elégedett az életével, követi a szabályokat, szorgos tagja a társadalomnak. Ahol mindenki tudja hol a helye, maximálisan elégedett vele, ahol senki nem öregszik meg a haláláig, nincsen rák, alig akad már néhány betegség. Ahol az emberek nem születnek, hanem kémcsövekben és lombikokban fejlenek ki, ahol több tucat iker jön létre, akik mégsem testvérek. Minden tilos, ami nem a fogyasztói társadalmat és a gazdaságot erősíti. Az nők nagy része steril, akik mégis nemzőképesek, azoknak a méhét kioperálják a társadalom érdekében, hogy embriók tízezreit állítsák elő bennük.
Mindenki boldog, mert a szóma gyógyír mindenre, a munkahelyen osztogatják, mint a cukrot a gyerekeknek, ha jól viselkedtek az orvosnál. Kellemes kirándulás a valóság elől, mellékhatások nélkül. Pár évvel ugyan megrövidíti az életet, de minek sokáig élni, ha milliószám lehet embert termelni. Hatvan év fiatalság és kampec. A hatvan év alatt viszont kötelező, társadalmilag elvárt dolog ágyból ágyba ugrálni. Az emberek úgy szexelnek, mint a nyulak, válogatás és érzelmek nélkül, mintha csak kávét innának, sőt, minél több partnere van, lehetőleg egyszerre, annál tiszteletreméltóbb és erényesebb az illető.
Amikor az emberiség elérte a civilizáció magasfokát, megszabadult a természet kényszereitől, az olyan mocskos dolgoktól, mint a természetes szaporodás, a szerelem és a család, az ellenállókat rezervátumba kényszerítették, ahol a természeti népek fejlettségi szintjére süllyedtek. Csakhogy nekik van hitük, vannak érzelmeik, morális tartásuk, emberi kapcsolataik. 
A tökéletes, boldog társadalom nem nézi el a különcöket, így az elégedetlenkedőknek bujkálni kell. Így tesz Bernard, Lenina és Helmholtz. Bernard fura kis fickó, maga sem érti mi a baja, csak úgy hobbiból bírálja a társadalmat, akik megvetik, mert nem az ő kasztjának előírt fizikai jellemzőket viseli. Túl alacsony, biztos alkoholt adtak a lombikjába. Lenina csak boldogtalan, titokban monogám kapcsolatra vágyik, de nem érti az érzéseit, a kötöttség nélküli szexet szereti, de mégis hiányzik neki valami, amire rágondolni sem akar. Helmholtz író, aki érzi, hogy többre képes, mint propaganda filmeket írni, de nem tud a semmiről valamit írni.
Aztán egy nap a rezervátumban találkoznak John-nal, aki két lefejtett kondícionált klón baleset-gyereke. Akinek érzései vannak, elvei, Shakespeare-t olvas, igényli a szépet és a haszontalan dolgokat. Aki szerint a tisztaság érték, a jutalmat pedig kiérdemelni szeretné. Mint egy cirkuszi látványosságot hordozzák körbe a civilizált társadalomban, de ahogy John megismeri a tökéletes világot, egyre kevésbé tetszik neki. Az emberek elkezdik bírálni, mert olyan dolgokról mesél nekik, amit nem képesek érteni, John pedig feladja. Nem tud velük élni, de nem mehet vissza a rezervátumba, ahol sosem fogadták be az anyja miatt. Remeteként próbál élni, de újra és újra utánamennek, étellel dobálják, mint egy állatot az állatkertben, riporterek üldözik. Rájön, hogy neki nincs helye a világban.
Rém ijesztő, hogy Huxley mennyi mindent megjósolt: a tévés agybutítás, az elsekélyesedés, repülőjáratok, agymosás, lombikgyerekek, génmanipuláció... Marhára félek a disztópiáktól. Túlságosan elképzelhetőnek tartom a megvalósulásukat.
John-t kivéve senkit nem tudtam kedvelni a könyvben. Talán nem is lehet. Esélye nem volt, hogy elkerülje a sorsát. Nem fogadták be az indiánok, mert az anyja civilizált, aki a megszokott értékrendjét próbálta követni, ami kábé a ribancsággal megfelelő az ő nézeteik alapján. Boldogan követi Bernardékat a Másik Világba, azt hiszi, ott majd megtalálja a helyét, hiszen az anyja annyit mesélt róla. Rá kell azonban jönnie, hogy ott minden hiányzik, amire a rezervátumban vágyott. Beleszeret Leninába, méltó akar lenni hozzá, ugyanakkor retteg, hogy kiderül, nem az a nő, akihez méltónak kell lenni. Amikor kiderül, hogy ő csak úgy simán lefeküdne vele, anélkül, hogy bebizonyíthatná az érzéseit, hogy kapcsolatuk lenne, valami megszakad benne. Onnantól már csak elkeseredett próbálkozásai vannak. Egy utolsó kísérlet, hogy megértesse az emberekkel, mi az igazi élet, az igazi választás. Ami szerinte az élet értelme, szerintük csak a boldogtalanság. Csakhogy tőle még a boldogtalanság jogát és lehetőségét is elveszik. A vége szomorú, nyomasztó, de elkerülhetetlen. John egyetlen választási lehetősége a menekülésre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése