2014. augusztus 10., vasárnap

Karen Marie Moning: Álom és valóság (Tündérkrónikák 2.)

Mindenkinek igaza volt, ez a kötet tényleg jobb volt, mint az első rész, és ha továbbra is így nő a színvonal, nem marad ép körmöm. A történet ott folytatódik, ahol az első véget ért, ami azért jó, mert nehezen lenne hihető két kötet között több hétnyi nyugi, háváj, dizsi napfény. Ami azt illeti, napfényből egyre kevesebb van Dublinban, Mac legnagyobb bánatára.
Az előző kötet végén az unseelie sidhék elözönlötték a várost, a lányt jól helyben hagyták, és kezdi sejteni, hogy körülötte a dolgok már csak bonyolultabbak lehetnek. A nyomában egy rendőr, egy gyilkos-szexre csábító sidhe herceg, a titokzatos sidhe-látók, egy fura szellem, és habár Barrons mindig kihúzza a csávából, a sok titokzatoskodás miatt Mac benne sem bízik. Barrons szerint a szavak hazudnak, ki lehet őket forgatni, míg a tettek önmagukért beszélnek, de azért némi információ jól jön, ha valaki vaksötétben tapogatózik. Már nem nyavalyog minden második oldalon az új frizurája miatt, megtanul káromkodni és nem narrálja magát olyan idegesítően. Ami pedig a legjobb, és sok humoros jelenetet eredményez: kiáll magárt és ha csak csekély eredménnyel is, de szembeszáll még Barrons-szal is. Aki, noha bírom a mocsok disznót- még mindig elég rejtélyes alak. Kiderül róla egy s más a végén, de alapból még mindig titokzatos, titkolózós, önelégült, eléggé hajaz Jean-Claude-ra a korai Anita Blake-ből. Ami azt illeti, többször is eszembe jutott olvasás közben az Anita Blake. A hatodik kötetben szerepel egy Sabin nevű vámpír, aki miután vega lett, elkapta a vámpírleprát és élve elrohadt. Ebben a könyvben egy az egyben szerepel egy hasonló élve elrohadó ...izé. Elég érzékletesen és részletgazdagon leírva, ráadásul a szerencsétlen egy nagyon klassz és meggyőző gonosztevő monológot is produkál.
A könyv szerkezete kicsit hullámvasúthoz hasonló, nem egy íve van, mint az első résznek, itt kalamajka, izgalom, kicsi szusszanás, kalamajka és így tovább. A végén, amikor már csak pár oldal volt vissza, azt hittem, már tényleg csak a szokásos lezárás van vissza, de nem, kapunk még egy kis izgalmat. Nem igazán függővég, inkább csak olyan, mint amikor a horrorfilmekben a vége felirat előtt még a gyilkos belekacsint a kamerába, amolyan "nem kaptak el, folytatás következik" üzenettel. 
Nagyon tetszett, ahogy Mac megpróbált rendszerben gondolkozni, összekötni a szálakat, az indítékokat, a figurákat a sakktáblán. Az egész szemléletmódja változni látszik, de azért a jellemfejlődéshez nem kellett volna olyan butuska plázacicának lennie.
Csak az első két részt vettem meg, de szombaton nyitásra berohantam a könyvesboltba, a folytatásokért. Nem volt meg mind, így meg kellett rendelnem. Én se vagyok normális. Mások szerint. Viszont akciós volt, és van egy csudaszép új könyvsorozat a polcomon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése