Tiffany Reisz: The Mistress (Eredendő bűnösök 4.)

Mióta az Egmont beadta a kulcsot, az Eredendő bűnösök rajongói kampányolásba kezdtek, hogy valamelyik kiadó átvegye a sorozatot. Eddig evés sikerrel. Olyan kiadók is visszautasították még a megfontolást is, akik ennél sokkal igénytelenebb erotikus (pornó) könyveket zsákszámra adtak ki. Meguntam a várakozást, és kölcsönkértem a folytatást angolul. Sokkal könnyebben ment az olvasás, mint vártam. Az elején még kiszótárazgattam az ismeretlen kifejezéseket, de aztán sok minden kiderült a szövegkörnyezetből, úgyhogy az önbizalmam is megjött az angolul olvasáshoz.

Az előző kötet szép kis függővéggel zárult, nevezetesen valaki elrabolta Norát. Ez a könyv a kiszabadításáról szól, szinte végig ezen ügyködik a csipet csapat. Két nagy része van a történetnek: az egyikben Nora és a tébolyult elrablója szerepel, aki kényszeríti Norát, hogy meséljen a múltjáról, a legtitkosabb dolgairól. A másik rész azokról szól, akik visszavárják őt: Soren, Kingsley, a kispadra ültetett Wesley, Laila, Soren unokahúga, akit szintén az elrabló rángatott bele a játszmába, és Grace, Nora szerkesztőjének a neje, aki csak rosszkor akart kicsit duhajkodni. Grace-t végig kicsit betolakodónak éreztem, szerintem nem lett volna ott a helye.

Ami miatt nagyon tetszett ez a rész, hogy az addig rendíthetetlen, Mr. Tökélynek tűnő Soren, a pimasz Kingsley végre emberi mivoltukban jelennek meg. Láthatjuk, Soren mennyire aggódik, hogy tipródik aközött, hogy megmenti Norát, de fájdalmat okoz Kingnek. Kingsley pedig őrlődik a testvéri érzések, a Soren iránti szerelem, a Nora iránti vegyes érzelmek között, miközben rájön, mennyire szereti Juliette-t is. Ahogy lassan ráébred, tényleg nem mérhető össze a szerelem, nincs fokmérője.

Wesley-t soha nem kedveltem igazán, a fiatalok pimasz tudálékossága és a jókisfiúsága túlságosan zavart. Élvezet volt olvasni a Soren-nel közös jelenetét, ahol megfosztják minden indoktól, ami miatt utálhatná őt. Imádtam, amikor Kingsley elmondta neki, miért nem kedveli, hogy értetlen kívülállóként alkot ítéletet, és semmi megértés nincs benne, hogy olyan életformát akar Norára kényszeríteni, ami nem neki való. Wes jól megkapja a magáét, én meg jót röhögtem a markomba, de amikor a történet végén rendeződött a sorsa, azért örültem neki.

Laila nagyon helyes lány, az ő szemén keresztül annak láthatjuk Sorent és Norát, amik Amerikában sosem lehetnek, egy normális párnak. Egész megható volt, ahogy mindenki családként gondolt rájuk.

A könyv végén azért kaptunk néhány meglepő dolgot is, ami miatt külön kegyetlenség, hogy a többi kötet ami megjelent vagy csak kiegészítő novella, vagy a múltban játszódik.

Azt sajnálom, hogy a gonoszgenyó indítéka nem lett kicsit jobban kifejtve, mert az oké, hogy zakkant, és nem kicsit pszichó is az illető, de a 30 évnyi várakozás kicsit sok.