2014. december 8., hétfő

Stephen King: Cujo

Vannak könnyű könyvek, nehéz könyvek, és becsapósak. A Cujo becsapós. Először olvastam, és a filmet sem láttam. Egy veszett kutya megöl néhány embert, gondoltam, ugyan mi lehetne nagy durranás a könyvben? Azt hittem, sétagalopp lesz, semmiség. Aztán jött a nagy pofára esés. Mert azzal nem számoltam, mennyivel nehezebb gyakorló gazdiként egy kutyáról, egy ártatlan, beteg kutyáról olvasni, különösen, hogy  a váltott nézőpontoknak hála, még az ő fejébe is belelátunk.
A történet két család köré épül. A Camber család szegény, az apuka kicsit durva és iszákos, de nem az az igazán megfélemlítős fajta, legalábbis még nem, de ott van benne a brutalitás ígérete. Az anyuka gyenge, korán beleöregedett a gondokba, fél, hogy a gyereke nem lesz képes kitörni. Brett okos, érzi a feszültséget, de valahol kicsit el is fogadja, hogy ez van, ilyen az élet. Az ő kutyája Cujo, aki kedves, szelíd, játékos, és akinek az ő kis gazdája a mindene. Az a tipikus filmekbe illő kutya, amelyik elkíséri az iskolabuszhoz, és délután ott várja az úton a gazdáját. Cujo jó kutya.
Kívülről Donna és Vic Trenton álompár, egy darab tökéletes gyerekkel. Vic küszködik a reklámcégével, ki tudja, miért nem hajlandó a nagyvárosban élni, a semmi közepéről irányítja a vállalkozását. Donna háztartásbeli, a fia beszoktatós az oviban, majd megeszi az unalom. Mit csinál egy unatkozó háziasszony? Gondolhatnánk, hogy keres magának elfoglaltságot, esetleg elmegy dolgozni... Na ne bomoljunk ilyenről szó sincs, csak félrekúr. Mert egy futó kaland mindent megold? izgalmat visz az életbe, felrázza a szexet, újra kívánatosnak és fiatalnak érzi magát, olyasvalakinek, aki még kell másoknak.  Két, látszólag normális és boldog család. Brett alvajáró, Tad-et valami megmagyarázhatatlan félelem tartja fogva. Gyerekek. Majd kinövik.
Aztán jön a sok véletlen. Vic a munka miatt elutazik, Donna kocsija bedöglik, elviszi Camber-ék műhelyébe. Ott nincs senki, a nő a fiával elutazott, a férfit pedig rég széttépte a megveszett állat. Sok-sok összejátszó apróság és három nap, bezárva a kazánforróságú, lerobbant kocsiba. Egy nő és egy négy éves kisgyerek. Itt jegyezném meg, hogy Tad kicsit idősebbnek tűnt a többi általam ismert négy évesnél: sokkal komplexebb gondolatai voltak, mint amikkel négy évesektől hallottam. Kicsit túl logikus volt.
King alapvető félelmekkel játszik: félelem az ismeretlentől, a magánytól, öregségtől, a sötéttől, tehetetlenségtől, bezártságtól. Attól, hogy a környezetünk ellenünk fordul. A misztikus rémálmos körítést nem igazán tudtam hova tenni, de majd ha több King-et is olvastam, talán a helyére kerülnek a dolgok.
A könyv alatt végig dühített néhány dolog. Egyrészt a megcsalás. Mintha King-nél ez beleférne, sőt, alkalmanként félrekettyinteni teljesen természetes lenne. Roger is igénybe vesz extra szolgáltatásokat az utazásaik alatt, mégis jó a házasságuk. Az Állattemetőben Louis is kikacsintott a házasságból, de csak szolid 3-4 alkalommal, az szinte semmi! Bezzeg amikor a nő a hűtlen fél, az már szentségtörés.
A másik a felelős állattartás kérdése. Ha magunkhoz veszünk egy kutyát 10-15 évre, arról gondoskodni kell. Ez kicsivel több, mint reggel megetetni. Foglalkozni kell vele, megvakarni a pocakját, és igen, állatorvoshoz vinni. Elhiszem, hogy akkoriban nem volt kötelező az oltás, de ha egyszer nem szobacirkálóról van szó, hanem "vadon tartott" állatról, aki kénye kedve szerint szabadon jár  a környéken - ami nekem szintén nem szimpatikus dolog - nem kell megspórolni azt  a nyomorult kilenc dollárt. Kilenc dollár egy oltásért és megmenekült volna négy ember és egy ártatlan állat.
Valahogy nem tudtam igazán sajnálni a szereplőket. A két kisgyereket igen, de a felnőttek szenvedéseit olvasva valahogy úgy voltam, megérdemlik. Nem becsülték meg, amijük volt, elmismásolták az életüket, úgy kell nekik. Kicsit furcsa, de a rendőrön kívül mindenki megkérdőjelezhető erkölcsű volt. Talán ezért is akkora tragédia a vége, hogy a nem túl jó emberek miatt hal meg két ártatlan ember és egy ártatlan, jó kutya. A legutolsó pillanatig sajnáltam Cujo-t.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése