Lisa Kleypas: Karácsonyéj a Péntek kikötőben

Vannak olyan történettípusok, amikhez igazi tehetség kell, hogy elrontsák. Milliószor megírták az elárvult kisgyerek történetét, aki összehoz két magányos embert, aztán megtörténik a hétköznapi kis csoda, és kapunk egy igazi, boldog családot. Ha mindez valamilyen ünnep alkalmával történik, esetlen van benne egy állat is, garantált a siker. Pont ezért szeretjük az ilyen könyveket és filmeket, mert elhitetik, hogy a dolgok rendbe tudnak jönni.

Mark Nolan gondtalan agglegény, akinek olyan vacak családja volt gyerekkorában, hogy esze ágában sincs megállapodni. Húga halálával azonban a nyakába szakad az unokahúga nevelése. Összefog hát az öccsével, hogy otthont teremtsenek a bánatában megnémult Holly-nak. 

Maggie fiatal nő, aki a férje halála után szeretne új életet kezdeni, hogy olyan emlékei legyenek, amik nem törik össze a szívét, nem a veszteségére emlékeztetik. Ennyi az egész: az agglegény, semmi bonyodalom. 

A könyv hangulata családias. Mindenki kedves, tele jó szándékkal, semmit nem kapkodnak el, nem mondanak túl hamar túl nagy szavakat. Holly pedig nagyon kedves karakter: egy csöpp kislány, aki anyukát szeretne, hisz a tündérekben, a varázslatban és még képes feltétel nélkül hinni az emberekben. Miatta igyekszik mindenki jobb emberré válni, hogy rászolgáljanak erre a bizalomra.

Nincsenek nagy hullámok a könyvben, a történet zökkenőmentesen ível a végkifejlet felé. Nincs csindadrattás befejezés, esküvő, vagy húsz év múlva is boldogan... epilógus. Csak a szebb jövő és a közös család ígérete. 

Az ilyen történeteknél azért kicsit mindig eltöprengek, ha meghalnék, mit szeretnék? Gábor sokáig sírjon utánam, vagy hamar vesse bele magát az életbe? Mi van, ha az utódomat jobban szeretné, és elfelejtene? Ha nem, akkor egy pótlékkal élje le az életét? Néha nem tudom, melyik fájna jobban. Persze már mindegy lenne, de akármilyen önző dolog, másodszor is belehalnék, ha kiderülne, nem én voltam a nagy Ő-je. El se tudom képzelni, milyen nehéz lehet özvegyként új kapcsolatot kezdeni. Abszolút megértem Maggie habozását. Szerettem Markot, amiért nem nyomult túlságosan, hanem hagyta a saját tempójában megnyílni a lányt. 

A könyv nagyon rövidke, de nem is volt benne több. Nem volt felesleges szószaporítás, semmi rétestészta-effekt. Szerencsére rukkolán jutottam hozzá a könyvhöz, mert egy 190 oldalas kis szösszenetért biztos nem fizettem volna 3500 forintot.