2015. június 24., szerda

Sebastian Barry: Messze, messze

Csak azért szántam rá magam a könyv elolvasására, mert nagyon tetszett az Egy eltitkolt élet. Soha, semmilyen körülmények között nem veszem rá magam a háborús történetekre. Középsuliban törin megnéztük a Nyugaton a helyzet változatlant, és azóta főleg mumusom a téma. Sose értettem, a fiúkat miért vonzotta a történelem világháborús korszaka, a csaták, fegyverek, tankok, gáztámadások. Én utálom. Megnézek bármilyen horrort, de a naturális szenvedést nem bírom. Ez a könyv pedig bemutatja, hogy a háborúban semmi magasztos nincs, az csak vér, mocsok és fájdalom.
Willie világ életében szerette volna, ha  az apja büszke rá. Az apja volt a hőse: magas, erős, a rend őre, fontos, köztiszteletben álló ember. Valaki, akinek adnak a szavára, akit megbecsülnek. Ha Willie kiérdemli a tiszteletét, ha sikerül büszkévé tennie, akkor ő értékes ember. Egész addig azt hiszi, hogy sikerülni fog neki, amíg húsz centivel e kelleténél korábban megállt a növésben. A szülői szeretet kiteljesedése ilyen kicsi dolgon elbukhat: nem nőtt nagyra, nem nőtt férfivá. Ezért, amikor kitört a háború, Willie elsőként, lelkesen, tele megfelelési vággyal és tettrekészséggel jelentkezik önkéntesnek. Azt gondolja, a háború mindent megold. Elmegy, katonáskodik egy kicsit, aztán hősként hazaér, az apja büszke lesz rá, és Gretta, a világ legszebb lánya boldogan feleségül megy hozzá. A háború férfivá teszi. Csak arra nem gondol, férfivá nem teszik az embert, férfivá válnak.
Willie és a sok tizen-huszon éves társa nem tudja, mi a háború, a fáradtság, a szenvedés és a halál. Nem hiszik, hogy a frissen vasalt egyenruhán és a fényesre suvickolt bakancson túl nem vár rájuk más, csak mocsok, éhezés, menetelés, fagyoskodás és rengeteg halál. Az elején még lelkesen várják, hogy találkozzanak az ellenséggel, le akarják győzni a nekik rendelt adag ellenséget. Csak maradjon még néhány fritz és hun nekik is! Ezzel a gondolattal indulnak hadba. Nem hiszik, hogy a háború komoly dolog, hogy sokáig tart, és az életüket kell feláldozniuk. 
Mondják, hogy ez a regény a férfivé válás története. Mégis furcsa, mert Willie egyszerre lesz ősöreg a sok haláltól, és marad nagyon gyerek. Szépen lassan minden társa elhullik mellőle, több halált lát, mint amennyit a legtöbb ember egész élete során. A háborúból mégis alig lát valamit. Nem harcol, csak menetel, árkot ás, ároktól-árokig halad. Menekül a gránátok elől, a furcsa, sárga felhők elől, amik elhallgattatják a madarak énekét és elégetik a katonák tüdejét. Már legalább egy éve kuporog a sárban, mire megöli az első ellenséget. Addigra elmegy minden harciassága és hazafisága. Rájön, hogy a háború le tudja fosztani bárkiről az emberséget. Ő a legvégéig, a szíve mélyéig ártatlan marad, és rácsodálkozik azokra, akik kifordulnak magukról. Akik nem nézik, a civilek milyen nemzethez tartoznak, erőszakolnak, gyilkolnak. Két év után, csak félig szándékosan ellátogat egy prostihoz, ami utána hónapokig gyötri, meggyónja. Szinte kisfiú a szörnyek között, aki bepisil félelmében. Barry nem szépít semmit, a legelemibb testi funkciókig megmutatja, milyen kevéssé dicső a háború, ha testközelből figyeli valaki.
Willie egyre jobban távolodik a régi életétől. A kimenői során már idegennek érzi a családja. Kételkedik a háború helyességében, már nem látja az indítékokat és a célokat sem, meginog a hite. Különös módon tapasztaltabbá válik az apjánál, akinek a szemében kisebbé vált, mint amikor elindult, hogy büszkévé tegye. Megosztotta a legbensőbb félelmeit és aggályait az apjával, aki nem megnyugtatja, meghallgatja és melléáll szülőként, hanem lenézi, megalázza és eltaszítja magától. Abban a pillanatban gyűlöltem az apját. Berendezkedett egy olyan életbe, amiben a fiának már nincs hely. Sajnáltatja magát, mert zavargásokat kell megfékeznie a városban, ahol akár meg is sérülhet, és elfelejti, hogy a fiának minden nap csoda, amikor felébred reggel, és életben marad estig. Willie rájön, hogy már nincs más otthona, csak a háború. A családja elhidegült, nem annak a hősnek látja őt, amilyen a szemükben lenni szeretett volna, a szerelme férjhez ment. Nem maradt semmije. Nem ismer már semmit a világból.
A könyv borzalmasan gyönyörű. Trágár, nyers és költői egyszerre. Mintha meg akarná mutatni, hogy bárhol találni szépséget. Vagy mintha a szépséggel akarná csúfolni a borzalmakat. A sebesült katonák zubbonyán szirmokat bontó vörös virágok, a mustárgáz támadás sárga felhője, mintha a repcetáblák gomolygó köddé váltak volna. A legszebben a legszörnyűbb dolgokat írja le. Nagyon olvasmányos a könyv, de úgy a kétharmadától nagyon nehezen, lassan haladtam. Amikor egyértelművé válik, hogy a könyvnek nem lesz, nem lehet boldog befejezése, már csak 5-10 oldalakat tudtam egyszerre elolvasni. Arra gondoltam, a háborúk hiábavalóságát és végtelenségét a legjobban úgy lehet szemléltetni, ha egy fronton eleső kisember szemszögén keresztül mutat mindent. Ahogy a Nyugaton a helyzet változatlanban is. Elmegy kiképzésre, elmegy a frontba, a lövészárkokba, barátságokat köt, hős lesz, teszi a kötelességét és meghal. És a halála nem változtat semmin, csak egy újabb strigula lesz a dokumentációban és a statisztikákban. Sebtében elföldelik és mennek tovább. Nagyon nehéz könyv. Ha egy háborús könyvet mindenképp el akar olvasni az ember, ezt jó szívvel ajánlom. Az biztos, hogy nekem ez lesz az egyetlen háborús könyvem. Egy elég nekem a valós borzalmakból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése