2015. augusztus 23., vasárnap

Daniel Wallace: Mr. Sebastian és a fekete mágus

Egy történet ritkán érdekes, ha csak a puszta tényeket mesélik el. Hiába korrekt és pontos, olyan, mintha csak a történet vázlata lenne. Aztán ha hozzáteszik a környezetet, az érzéseket, személyessé válik. Henry Walker története elrugaszkodik a tényektől, olyan, mintha egy kaleidoszkópon keresztül néznénk, apró, csillogó szilánkokból áll össze, amik kiszíneznek és szebbé varázsolnak egy tragikus életet.
Amikor megvettem a könyvet,a mesekönyveim közé tettem (igen, van külön mesekönyves polcom, és?), aztán el is feledkeztem róla, amíg nem kellett a 2015 nagy könyves kihívásához olyan könyvet találnom, aminek szín van a címében. Akkor rájöttem két dologra: nem kellett volna olyan sokáig árválkodni hagynom a polcon, és hogy ez egyáltalán nem mesekönyv.


Henry Walker egyszer híres mágus, egyszer lecsúszott bűvész volt, a halála után igyekeztek összerakni a történetét, amit átitatott a varázslat. Nem az a varászlat, ami lányokat vág ketté és lebegtet, hanem az a naiv varázslat, vagy inkább képzelőerő, ami elhiteti az emberrel, hogy a valóság másmilyen. Az emberek nem eltűntek, hanem elvarázsolták őket, de legjobb esetben is elvitte őket egy gonosz varázsló. Az életében ért veszteségek csak az ár, amit a mágia követelt, Henry így gondolta. Szokták mondani, hogy az emlékeket az idő eltompítja és megszépíti, Henry pedig a mestere az álomvilágban élésnek. A probléma az, hogy Henry álma rémálom. Henry számára a mágia a világ mozgatórugója, egy istenség, amiben hisz. Mágiával kicsikét isten lehet, hatalma van még a halál felett is, és maga az ördög, aki romba dönti az életét. Úgy isteníti az egészet, hogy csak az ördög felé fordul. Noha magára ölti isten szerepét, a történetből teljesen kizárja: a hatalmát az ördögtől kapja, az ördög veszi vissza. 

A történet a gyerekkorában kezdődik, a világválság idején, egy széteső családban. Henryt megérintette a varázslat, úgy menekül bele, ahogy csak a gyerekek tudnak. A húga elvesztése, az apja lecsúszása, ahogy aztán a fiú hánykolódik, mind a varázslat, a mágia miatt volt. Henry élete során volt fekete bűvész, indiai gondolatolvasó, háborús hős, akit elkerül a golyó, a Nagy Henry Walker, akinek csak egyetlen, felejthetetlen fellépése volt, és a kis Henry Walker, az ügyetlen bűvész az utazócirkuszban. A történet haladtával, Henry felnövésével a varázslat is egyre kopik, itt-ott látszanak a damilok, tükrök és csapóajtók. Egyre világosabb, hogy a történetben a mágia nem valódi, nem varázsvilágban játszódik a történet, csak egy kétségbeesett ember próbálja elfedni vele az emberi sors keserűségét. Akkora keserűséget, ami arra készteti, hogy feketévé maszkírozza magát a déli Amerikában a fekete-gyűlölet legharagosabb idején. Még az a sors is jobb, mint szembenézni a valósággal. A történet végén már egy ócska bűvésztrükknyi sem maradt, és ahogy lenni szokott, a történet túl későn venne jó fordulatot. Nem tudok erről úgy írni, hogy ne áruljam el a történet végét, de ha valaki olvasta, olvasni fogja: ugye, milyen fájó párhuzam van aközött, hogy Henry apja elveszti a gyerekeit? A vége felé megtudott dolgok miatt utólagosan is felháborodtam.

Ha létezik olyan, hogy kicsit csavaros történet, mondjuk ahogy a fonott kalács nagyon csavaros, a perec meg csak kicsit, akkor ez pontosan olyan. A történet alakulásában nem éles kanyarok vannak, amik kizökkentik az olvasót, hogy nahát, ezt nem gondoltam volna, csak apró negyed és fél fordulatok. Akárhányszor jött valami, ami másfelé terelte a történetet, nem volt túl meglepő, már számítottam rá, vártam, tudtam, hogy most kell jönnie valaminek. Ezek a csavarocskák pont jó helyen lettek elszórva, akárhányszor gondoltam arra, hogy ez így oké, de szerintem nem így volt, mindig jött egy kis kanyar. Bár rövid könyv, néhol kissé hosszúnak éreztem a leírásokat, de lehet, hogy az én hibám, mert türelmetlenül akartam a történet végére járni.

Mesedráma. Létezik ilyen? Ahogy becsuktam a könyvet, ezt éreztem. Mese, mert mesés, de felnőtteknek szóló, boldog befejezés nélkül. Igen, tényleg olyan, mint a Nagy Hal (ezért is vettem meg a könyvet, mert egy pirinyó felirat hirdette, hogy ugyanez az író írta azt is), de míg annak a történetnek szép feloldása van, itt ne keresse senki. Főleg ezért nem gyerekeknek való mese.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése