Lakner Artúr: Édes mostoha

Előrebocsátom, hogy ez nem dicsérő poszt lesz. Aki szereti, vagy nosztalgikus érzések fűzik a könyvhöz, ne olvassa tovább. A gyerekkoromból kimaradt a könyv és a filmet sem láttam soha. A régi magyar filmekkel úgyis hűvösen távolságtartó a viszonyom. Páger Antal, Hajmássy Miklós, Latabár Kálmán filmjeit megnézem, de ha meglátom a szereplők között Jávor Pál, Sárdy János Vagy Karády Katalin nevét, kifutok a világból. Anyukám nagyon szereti a 30-as, 40-es évek filmjeit, így többet is láttam, mint amennyit szerettem volna. Ez mégis kimaradt.

Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem

Szeretem az állatos történeteket, még akkor is, ha kisírom a szemem a végükön. Általában akkor írja meg a gazdi közös kalandjukat, ha a kedvence meghalt már. Nagy mázlim volt Gwen Cooper könyvével, a Homérral, mert ott a cica évekkel a könyv megírása után pusztult el. De mivel nem akarok szomorú véget, kerülöm a Dewey, a könyvtár macskáját, a Marley és ént. Nem tudom még egyszer megnézni a Hachit. Általánosságban jobban megérint az állatok sorsa. Világ életemben volt állat a családban. Talán mert anyunak nem engedték gyerekkorában, nekünk mindig volt macskánk, kutyánk. Egy időben három macskánk, egy kutyánk, egy hörcsögünk, két táncolóegerünk, két tengerimalacunk és két zebrapintyünk volt. Egyszerre. Amikor elköltöztem otthonról, egy kutya, egy macska, egy csincsilla, két hörcsög és egy törpenyúl volt még a család tagja. A nyulat vittem magammal, és hamarosan feltöltöttünk két akváriumot és befogadtam egy macskát. Ha a környezetemben valaki megunta az állatát, talált egyet, majdnem biztos, hogy hozzánk került. Ezért nagyon bele tudom élni magam az ilyen megmentéstörténetekbe.

Diana Wynne Jones: A vándorló palota (Palota 1.)

A vándorló palota volt az első egész estés anime, ami a kedvencem lett. Később nagyot koppantam, hogy az a csodás film egy brit ifjúsági regény alapján született. Azt hittem, nehéz lesz elválasztani a filmélménytől, de a történet csak alapjaiban egyezik, Miyazaki erősen átgyúrta. Olvasás közben egyre inkább elhatárolódtam a filmélménytől és különálló történetként kezdtem élvezni.

Rachel Gibson: Ments meg!

Elhatároztam, hogy egy darabig csak a 2015-ös könyves kihívásra olvasok, mert az izgalmasabb és a szódával elmegy kategóriák elfogytak, és félek, hogy a nyögvenyelősebbekkel kicsúszom az időből. Befejeztem a Trónok harcát, az aktuális olvasmányaimmal pedig elég nehezen haladok. A kezdődő olvasási válságra pedig nincs jobb gyógyír egy könnyű kis limonádénál. Mondhatni, Rachel Gibson könyve megmentett. 

A történet annyira nem gagyi mint amire számíthatnánk a borító alapján, bár tény, hogy elég figyelemfelkeltőre sikerült: nekem jojózik tőle a szemem, mint amikor az Űrgolyhók című filmben átváltanak elképzelhetetlen sebességbe. 

George R. R. Martin: Trónok harca (Tűz és Jég dala 1.)

Nehéz helyzetben vagyok, hiszen a Trónok harca valóságos sztár a könyvek között. Kicsit olyan, mint a Harry Potter: illik szeretni, de ha gondunk van vele, jobb hallgatni. Nem vitatom, hogy ez egy remek történet, de nekem nem lett kedvenc, nem éreztem katarzist az olvasása közben. Mondom ezt úgy, hogy folytatom a sorozatot, csak az első kötet alapján nem ez lesz életem korszakalkotó sorozata.

Ami a Téboly kertjéből kimaradt...

A Téboly kertjéből kimaradt illusztráció,
készítette : Z-art and tattoos

Egy regény születését közelebbről figyelni csodálatos dolog. Kicsit olyan, mint amikor gyorsított felvételen figyeljük egy virág kinyílását. Nincs hozzá sok közöm, de mégis fenemód büszke vagyok rá. Ilyen érzés volt a megjelenése előtt elolvasni a Téboly kertjét. Az a megtiszteltetés ért, hogy az író, Bleeding Bride megosztott velem egy részletet, ami eddig csak a füzete lapjain létezett. Annak apropójából, hogy éppen három éve kezdett el dolgozni a történeten, fogadjátok szeretettel a Sötétség Lovagjának kimaradt levelét.

Madeline Rosca: Lidércfölde

Nagyon helyes, gyerekeknek való képregény. Stílusát és az olvasási irányát tekintve manga, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt a kifejezést kell használni, hiszen az alkotója egy ausztrál hölgy. Ha a megnevezésében megkülönböztetik a japán, kínai és koreai képregényt, biztos erre is van egy szakkifejezés. 

Maga a történet cuki, inkább fiatalabbaknak való steampunkos mese, nekem tetszett a borongós, kicsit horroros miliő miatt, bár voltak vele problémáim.

Sorsoltam!

Halihó! Mindenkinek köszönöm, akik részt vettek a szülinapi játékomon! Tegnap este sorsoltam, a nyertes pedig:

(dobpergés)

Borika

Kérlek vedd fel velem a kapcsolatot a kicsi.boszi@hotmail.com e-mail címen, hogy egyeztessünk a nyeremény miatt.

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben

Gyerekkoromban nem a koromnak megfelelő könyveket bújtam. Vámpírok, kísértetek, történelmi romantikusok jöhettek számolatlanul. Körülbelül 13-14 éves lehettem, amikor először csentem el a nagymamám polcáról az O történetét. A 2015-ös könyves kihívásra viszont gyerekkori olvasmányélménynek nem akartam szellemészleléses könyvet olvasni, a Micimackót és a Mary Poppinst pedig kicsiként anyu olvasta fel, én csak húszon túl vettem elő magamtól. Talán a Bezzeg az én időmben volt az egyetlen könyv, amit a megfelelő korban olvastam.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy viszonylag keveset kellett bezzeg az én időmben kezdetű történeteket hallgatnom. Jó volt ugyanazt a könyvet olvasni, amit anyu olvasott, amikor annyi idős volt, mint én. Örülök, hogy más saját példányom is van (köszi rukkola!).

Veronica Roth: Beavatott (Divergent 1.)

A disztópiákat, utópiákat, antiutópiákat két csoportba szoktam sorolni. Az egyik az a világ, aminek a jövőbeni létezését el tudom hinni, a világ alakulása akár abba az irányba is tarthat. Ezektől jóleső szorongás és félelem lesz rajtam úrrá. A másik csoport az, ami szerintem tényleg csak fantázia marad, egy alternatív jövőkép, ha úgy tetszik. A beavatott világát a második csoportba sorolom.