Nagyon helyes, gyerekeknek való képregény. Stílusát és az olvasási irányát tekintve manga, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt a kifejezést kell használni, hiszen az alkotója egy ausztrál hölgy. Ha a megnevezésében megkülönböztetik a japán, kínai és koreai képregényt, biztos erre is van egy szakkifejezés.
Maga a történet cuki, inkább fiatalabbaknak való steampunkos mese, nekem tetszett a borongós, kicsit horroros miliő miatt, bár voltak vele problémáim.
Lucy Snow egy kisasszonyoknak fenntartott internátusba utazik. (Vajon csak véletlen, hogy Charlotte Bronte Villette című könyvének főhőse, Lucy Snowe egy lánynevelő intézetben tanár?) Kilenc és fél éves, eltéved, és a lánynevelő intézet helyett az őrült tudósok csemetéinek fenntartott iskolába iratkozik be. Olyan, mint a Roxfort, csak mágia helyett tudományokat oktatnak, házimanók helyett gőzhajtású robotok végzik a házimunkát. A tanárok mind robotizálva vannak, Frankenstein szörnyének minden kistesvére ott tanít. Minden pénteken büntetésbe küldik a leggyengébb tanulót a titokzatos és baljós szélmalomba, ahonnan soha, senki nem jött még vissza. Lucy menekülne, de a hallgatói szerződés nem engedi, ezért elhatározza, hogy a rejtély végére jár, kideríti, mit titkol az igazgatónő, Miss Weawer és megmenti az iskola tanulóit. Ebben segítségére van Claude, a mufurc osztálytársa, és Doktor Bleak, az egykori tudós, akinek az elméjét egy Hellraiser-szerű puzzlekockába zárták az elméjét.
A rajzok szépek voltak, a történet kicsit elnagyolt, de gondolom inkább gyerekeknek szánták. Az egész történet nagyon hajazott az Igor című mesére, ami szintén a Titkos és Etikátlan Sötét Tudományokról szól.
Lucy karakterét éreztem a történet legnagyobb gyengeségének. Borzalmasan idegesítő, hisztis, szeszélyes hangulatú és naiv. Mindenhova magával hurcolja a plüssjátékát, ami valami képzeletbeli barátnak tekint. Bár nagy a versengés a gyerekek között, akik tudják magukról, hogy barátkozással nem viszik sokra az őrült tudósok világában, a beilleszkedésben nem segít az sem, hogy Lucy korához képest is túl gyerekes, nyafog, sírdogál, és kicsikét tolakodó is. Elég lassan esik le neki a helyzet, de akkor átvált mindenkit megmentek szuperhős üzemmódba. Életidegen egy kilencévestől minden megnyilvánulása.
A képregény három kötetes, és egyértelműen az első rész a legjobb. Megalapozza a történet hangulatát, de sajnos már az elején egyértelmű a végkifejlet. A párbeszédek elég gagyik, gyerekesek. Összességében jó volt, aranyos. Leginkább a cuki a megfelelő jelző rá. A tízéves korosztály az, aki igazán jól szórakozhat rajta, az idősebbeknek nem hinném, hogy akkora élményt ad. A történet vége borzalmasan le lett butítva, a gonoszt öt oldal alatt legyőzik, utána igazi össznépi egymásra borulás és csilivili boldogan, amíg meg nem halnak. Innen csak egy lépés a Grease-féle felhőkbe emelkedés
Ami nekem megmentette a könyvecskéket, az a steampunkos, gonosz tudósos környezet, a sok fogaskerék hajtotta szereplő, a kastély a szikla tetején, az állandó eső. Tetszettek a kis horrorelemek, a sírásóóra, a fajok keresztezése. Cuki rajzfilmet lehetne belőle csinálni, szerintem a történet jobban működne a vásznon, mint a papíron.
A rajzok szépek voltak, a történet kicsit elnagyolt, de gondolom inkább gyerekeknek szánták. Az egész történet nagyon hajazott az Igor című mesére, ami szintén a Titkos és Etikátlan Sötét Tudományokról szól.
Lucy karakterét éreztem a történet legnagyobb gyengeségének. Borzalmasan idegesítő, hisztis, szeszélyes hangulatú és naiv. Mindenhova magával hurcolja a plüssjátékát, ami valami képzeletbeli barátnak tekint. Bár nagy a versengés a gyerekek között, akik tudják magukról, hogy barátkozással nem viszik sokra az őrült tudósok világában, a beilleszkedésben nem segít az sem, hogy Lucy korához képest is túl gyerekes, nyafog, sírdogál, és kicsikét tolakodó is. Elég lassan esik le neki a helyzet, de akkor átvált mindenkit megmentek szuperhős üzemmódba. Életidegen egy kilencévestől minden megnyilvánulása.
A képregény három kötetes, és egyértelműen az első rész a legjobb. Megalapozza a történet hangulatát, de sajnos már az elején egyértelmű a végkifejlet. A párbeszédek elég gagyik, gyerekesek. Összességében jó volt, aranyos. Leginkább a cuki a megfelelő jelző rá. A tízéves korosztály az, aki igazán jól szórakozhat rajta, az idősebbeknek nem hinném, hogy akkora élményt ad. A történet vége borzalmasan le lett butítva, a gonoszt öt oldal alatt legyőzik, utána igazi össznépi egymásra borulás és csilivili boldogan, amíg meg nem halnak. Innen csak egy lépés a Grease-féle felhőkbe emelkedés
Ami nekem megmentette a könyvecskéket, az a steampunkos, gonosz tudósos környezet, a sok fogaskerék hajtotta szereplő, a kastély a szikla tetején, az állandó eső. Tetszettek a kis horrorelemek, a sírásóóra, a fajok keresztezése. Cuki rajzfilmet lehetne belőle csinálni, szerintem a történet jobban működne a vásznon, mint a papíron.
Nézzétek meg az Igor című mesét. Hasonló alaptörténet, csak jobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése