Történt már veled olyan, hogy elolvastál egy könyvet, és annyira tetszett, hogy muszáj volt valakinek, akárkinek a kezébe nyomni, hogy nesze, olvasd el te is, csak hogy tudjál róla valakivel beszélgetni? Biztos volt. És olyan, hogy az illető mást gondolt róla, máshogy látta a történetet? Persze, hiszen nem vagyunk egyformák. Én úgy jártam, hogy fellelkesülten kölcsönadtam a könyvet, de az ismerősöm nem csak másként dolgozta fel a könyvet, gyökeresen mást olvasott ki belőle, aztán ízekre szedve a történetet, elmagyarázta, hogy miért nem látom jól a dolgokat. Vélemény persze az enyém is, csak nincs igazam. Nem vagyok elég felnőtt, elég érett, elég megértő, befogadó és nincs bennem elég lelki finomság, hogy megértsem a történet eszenciáját. Hetekig magyarázta, egyre sajnálkozóbb hangnemben, míg végül a számomra addig kedves könyv egyre ellenszenvesebbé vált. Megkeseredett a történet íze. Volt már ilyen? Egy darabig elment a kedvem a könyvek kölcsönadásából, és igazából mások véleményétől is.
Adott egy lány, akinek a gyerekkorára mondhatjuk, hogy csodákkal teli, különleges volt, és azt is, hogy tipikusan elhanyagolt, érzelmi szegénységben tengetett volt. Születése után meghaltak a nagyszülei, az anyja évekig csak a gyásszal foglalkozott, nem a kislányával. Nem voltak barátai, nem foglalkozott vele senki. Megetették, megmosdatták, szép ruhát adtak neki, elvitték iskolába, még azt is megkérdezték, milyen napja volt. Mégis hiányzott az életéből az odafigyelés. A szülei nem látták a problémáit, nem vették észre, amikor szörnyűségek történtek vele. Elly fel se fogta, hogy az öreg bácsi, akihez a rettenetes-csodás történetek miatt ment át, akitől figyelmet kapott, mit csinált vele. Eltemette magában egészen felnőttkoráig. Egy olyan eseményt, ami kihatással volt az egész életére, nem vettek észre a szülei. Igen, sok olyan dolog van, ami az átlagszülő szeme előtt titokban marad, és igen, tudom, nincs jogom megítélni ás szülőt, amíg nekem nincs gyerekem. Ezt mind megkaptam. Az ismerősöm erre legyintett, neki a korai gyerekkorból két oldal volt a fontos: amikor egy iskolai előadáson egy kisgyerek ráesik a díszletre, és meghal, mert az őt katolikus iskolába járató ateista szülők lekapcsoltatták a baleset másnapján a gépekről. Hetekig hallgattam, milyen pedagógus az olyan, aki a felelősséget a diákjaira keni ilyen esetben? De milyen szülő az olyan, aki nem veszi észre, ha a gyerekét molesztálták? Akit nem zavar, hogy a nyolcéves lánya nem nyolcéves kislányokkal, hanem 60 éves férfiakkal barátkozik?
Aztán képbe jön Jenny Penny, aki a könyv igazi főszereplője. Virgonc, eleven lány, akit még Ellie-nél is több sérelem éri. Az anyja szinte gyerekfejjel szülte, azóta is állandóan menekül valami vagy valaki elől. Mindenféle férfiakkal összeáll, erőszakosakkal, iszákosakkal, nincs benne semmi felelősségérzet. Ez a lány lesz Elly legjobb barátja. Az a rövid időszak, amit vele tölt, élete talán egyetlen normális időszaka. Azt mégse tudom normálisnak érezni, hogy egy néhány hónapos gyerekkori barátság legyen az, amire felnőttként, 30, 40 évesen is vágyakozik. Azóta sem töltötte be az életét semmit.
Elly életében Jenny Pennyn kívül a bátyja, Joe jelent mindent. Nem a hagyományos értelemben vett testvéri szeretet van köztük. Ellynek Joe az önazonosságot jelenti. Csak a bátyja szemében létezik, csak ő tud róla mindent. Ha elveszti Joe-t, ő is megszűnik az igazi Elly, akkor már csak Elly arcai maradnak, csak szeletkék, nem az egész. Amikor Joe felnőttkorában áldozatául esik a 9.11-es eseményeknek, majd amnéziásan előkerül (szerencsére nem telenovellás azért a fordulat), Elly ezért mérges rá igazán: eltűnt a tükör, amiben addig látta magát.
Nem nagyon kedveltem a szülőket. Míg a munkatársam szerint egy csodás szülő kapcsolat, összetartó családdal, én úgy láttam, minden szép és jó csak a felszín. Noha a szülők láthatták, mennyire antiszociális a lány, mennyire nem tud beilleszkedni a kortársai közé, elköltöztek egy erdő mélyén lévő házba. Sehol egy szomszéd kilométerekre. Panziót nyitottak, a vendégeket családtagként fogadták. Nekem olyan érzésem volt, hogy azért, hogy ne kelljen mélységekbe bocsátkozni, hogy az odafigyelés megmaradjon azon a szinten, hogy együtt vacsoráznak, szaladnak a dolgukra, néha visszakérdeznek, mit is mondtál? Azért fogadnak be annyi embert, azért vonják be Arthurt, a meleg életművészt, és Gingert a visszavonult dívát a családba, hogy lelkifurdalás nélkül fordíthassanak egyre kevesebb időt egymásra. Amikor kiderült, Elly lóg a suliból, nem megoldást kerestek, hogy hogyan tudna beilleszkedni a közösségbe, hanem kivették magántanulónak. Onnantól kezdve még kevesebb kapcsolata volt a külvilággal és a kortársaival. A munkatársam szerint a szülők a gyerek érdekeit nézték, szerintem kényelmes és felelőtlen döntést hoztak. Minél jobban próbált a munkatársam meggyőzni engem az igazáról, annál sötétebbnek láttam a történetet, a szereplők egyre önzőbbé, nemtörődömmé váltak. Az anyuka és leszbi sógornője közti plátói, majd egyre valósabb szerelem is idegesített. Kicsikét kezdett átmenni a könyv valami boldog meleg család propagandába. Joe, Arthur, Nancy a nagynéni. Kicsit sok volt, kicsit erőltetett.
Elly felnőtt korában kívülálló lett: nem épített fel saját egzisztenciát, baráti kört. Amikor Joe eltűnik, amikor Jenny Penny újra feltűnik, elkezd írni egy rovatot egy újságba a családja életéről. Egyre népszerűbb. A munkatársam szerint megtalálta a hivatását, hogy mártírként mások életének hangja legyen. Hogy nem tudom elképzelni, ehhez mekkora erő, önfeláldozás kellett. Engem csak zavart, hogy csendben szenved, hogy mások életét éli, vele nem történik semmi, csak sodródik, mindig mások történetét meséli el, sose a sajátját. Mintha nem is lenne saját élete. Mi történt vele, igazán vele azóta, hogy molesztálták? A könyvben minden mással történik, az egyetlen dolog, a molesztálás is csak fél mondatokból derül ki, mintha szóra se lenne érdemes. Nem kap feloldást, nincs katarzis.
A könyv nagyon jó, a stílusa olvasmányos, és rengeteg rágódni való van benne. Továbbá megtanított arra is, ha egy könyv nagyon tetszik, kétszer gondoljam át, hogy kivel akarom megosztani az élményt. Akit érdekel még Arthur, aki tudja, mikor hal meg, Charlie, akinek levágják a fülét, és isten a nyúl, bátran olvassa el a könyvet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése